23 milliárd forintos beruházással létesül csomagolóanyag-üzem Nógrád megyében

Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a modern gyártótechnológiának köszönhetően ez lesz az első gyár Európában, amely flexibilis csomagolóanyagot gyárt. A beruházással a cég 170 új munkahelyet teremt Rétságon.       Hozzátette, hogy a Flex Films Ázsia mellett Észak-Amerikában és Afrikában is működtet gyárakat, Európában a magyar lesz a második gyára Lengyelországot követően. Világszerte 8100 dolgozót alkalmaznak, és 140 országban szolgálnak ki ügyfeleket. Az egyetlen olyan vállalat, amely mind a Pepsi Cola, mind a Coca-Cola számára szállítja saját termékeit, ezek mellett biztosítja olyan termékek csomagolását, mint például a Ferrero Rocher, a Nestlé vagy a L’oreal.     A miniszter kiemelte, hogy a beruházásért komoly regionális verseny volt, a megnyerésében pedig nagy szerepe volt az Invest India és a magyar beruházási ügynökség három évre szóló együttműködési megállapodásának. India mostanra a kilencedik legjelentősebb befektetővé vált Magyarországon. A beruházásoknak köszönhetően a két ország közötti kétoldalú forgalom is dinamikus bővülésnek indult, ami tavaly 665 millió dollárt tett ki, az idei év első nyolc hónapjában a magyar kivitel 22 százalékkal, a kereskedelmi forgalom pedig 9 százalékkal nőtt – tette hozzá.     Kitért arra is, az indiai vállalatok nagy szerepet játszanak abban, hogy a magyar gazdaság a harmadik negyedévben 5 százalékos növekedési ütemet mutatott fel, amely több mint duplája az uniós átlagnak. Ez azt mutatja, hogy a beruházási trendek és a dinamika fenntartásával reális a célkitűzés, hogy a magyar gazdaság hosszú távon 4 százalék feletti sávban marad. Ebben jelentős szerepe van a műanyagiparnak is, amely az első kilenc hónapban 14 százalékkal bővült, termelési értéke meghaladta az 1700 milliárd forintot, és meghaladja a 42 ezret az ágazatban foglalkoztatottak száma – sorolta.     Ashok Kumar Chaturvedi, az Uflex Ltd. tulajdonosa hozzátette, hogy a Flex Films Magyarországról látja majd el az európai és az amerikai piacot.     Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő elmondta, hogy a beruházás Nógrád megye nyugati felében valósul meg, újabb lehetőséget jelent a térség erősödésére és arra, hogy gazdaságilag fejlettebb legyen.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A weboldal süti-beállításai "sütikk engedélyezésére" vannak beállítva, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújtsák. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt anélkül, hogy megváltoztatná a sütik-beállításokat, kattintson az "Elfogadás" gombra.

Bezár