Amikor a huszadik század elején a nyugati világ nagy részén bevezették a nyolcórás napokból álló 40 órás munkahetet, a megváltás erejével hatott a szabad szombat ígérete és az, hogy véget értek a több mint tízórás munkanapok, legalábbis papíron. Az emberek életét alapjaiban átformáló új munkatörvényeket az ipari forradalom termelést megkönnyítő vívmányai tették lehetővé, így a nagy gondolkodók joggal hihették, hogy a jövőben a további technológiai fejlődés további emberimunka-csökkenéssel jár majd. Így gondolta a századelő meghatározó angol közgazdásza, John Maynard Keynes is, aki egy 1930-as esszéjében azt jósolta, hogy 2030-ban már csak heti 15 órát kell majd dolgoznia az embereknek – más kérdés, hogy a tavaly elhunyt amerikai anarchista antropológus, David Graeber bullshitmunka-elmélete szerint ez sok esetben meg is valósult, még ha papíron nem is.
Ma, 2021-ben a 15 órás munkahéttől még nagyon messze járunk, de a négynapos hét az elmúlt években már a közbeszéd részévé vált, és egyre több helyen próbálgatják, miként lehet úgy megvalósítani, hogy azzal a dolgozók is jól járjanak, és a gazdaság se szakadjon be. Spanyolország kormánya idén márciusban jelentette be, hogy elsőként indít országos szintű pilot programot a négynapos munkahét tesztelésére. A várhatóan szeptemberben induló projekt részleteiről még tárgyalnak, de az ötletgazda baloldali párt, a Más País javaslata egy hároméves, 50 millió eurós költségvetésű programról szólt, nagyjából 200 vállalat és 3000–6000 dolgozó részvételével.
További információ: qubit.hu