Megnyílt az Unió Coop üzlete Kisterenyén

Szerda délelőtt újra kitárta kapuit a vásárlók előtt a 21-es főút mellett található volt „CBA” élelmiszerüzlet; Unió Coop lett a helyén. A megnyitóra rengetegen érkeztek.

Mint azt megtudtuk: a cégcsoport új boltja 460 négyzetméteres eladótérrel rendelkezik, összesen tizenhét embernek -köztük több régi dolgozónak- adnak munkát, és napról-napra gazdag árukészlettel várják a lakosságot.

-Az előzmények mindenki számára ismertek. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. csődjét követően számos üzlethelyiség zárta be kapuit a vásárlók előtt Nógrád megyében. Bátonyterenyén négy üzletről kellett „lemondaniuk” a lakóknak, ami jelentős hiányt okozott a városban. Az önkormányzat folyamatosan kereste a megoldást a problémára, végül úgy döntöttünk, hogy a Bátony Uniker Kft-nek adjuk ki az Ózdi úton található – városi tulajdonban lévő – ingatlant – emlékeztetett a város polgármestere.

-Már csak a Rimay János úti bolt maradt üresen Nagybátonyban, ebben az esetben is folyamatosan keressük a megoldást – hangsúlyozta Nagy-Majdon József.

-Ugyanakkor öröm számomra és a Kisterenyeiek számára is, hogy azon a településrészen is megoldódik az üzlethiány. Szerdán megnyílt a 21-es mellett található üzlet, és a másik helyi bolt is kitárja kapuit még az idén. Sok sikert kívánok a cégcsoportnak – tette hozzá a város első embere.

Borítófotó: Kis Krisztián

forrás: concretemedia.hu