Együtt keresnek megoldást a helyi problémákra

Üzleti reggelit tartottak nemrég a bátonyterenyei Szélkakas Fogadóban, melyen a város vezetői mellett a helyi cégek képviselői is részt vettek, hogy közösen tanácskozzanak a települést érintő problémákról, a munkaerőpiaci képzésekről, illetve a foglalkoztatás további javításáról. A program a TOP-5.1.2-15-NG1-2016-000002 azonosítási számú, „Nógrádi Szabad Vállalkozási Zóna helyi foglalkoztatási paktum” című pályázat keretében került megrendezésre.
A rendezvényen Nagy-Majdon József polgármester kiemelte: a projekt lehetőséget teremt arra, hogy a várost érintő problémákra helyi szinten szülessenek megoldások, mely véleménye szerint csak úgy lehet sikeres ha abba bevonják a településen található cégeket is, közösen gondolkodnak azok képviselőivel. Bátonyterenye első embere hangsúlyozta: a projekt keretében megvalósulnak a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalára fókuszáló tevékenységek egyaránt.

A program főként az álláskeresők foglalkoztathatóságának javítását szolgálja képzési és foglalkoztatást ösztönző beavatkozások segítségével, valamint támogatja a munkaerőpiacra történő eredményes visszavezetést segítő, programokba bevonást és programban maradást elősegítő munkaerő-piaci szolgáltatásokat. A keresleti oldalt hivatott erősíteni a projekt keretében megvalósított befektetés-ösztönzés, amely munkahelyeket teremtő beruházásokat kíván a térségbe vonzani, valamint a térségi szereplők fejlesztéseit elősegíteni.
A munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát egyaránt erősíti a térségi munkaerőpiac releváns szereplői közötti együttműködés kialakítása és tartalmi elemeinek bővítése. Az együttműködés hozzájárulhat a munkaerő kínálatot alakító képzések tartalmi és minőségi jellemzőinek javításához, a helyi gazdaság erősítéséhez, a térségi foglalkoztatók együttműködéséhez és a foglakoztatási helyzetet javító szabályozási és egyéb intézkedések, változtatási igények kialakításához.

A pályázatot a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a konzorcium további tagjaival: Bátonyterenye Város Önkormányzata, Szécsény Város Önkormányzata, a Pásztói Polgármesteri Hivatal, Nógrád Megyei Kormányhivatal, valamint a Kontakt Alapítvánnyal közösen valósítja meg. A projekt teljes költségvetése 1,383 milliárd forint, melynek legalább hetven százalékát munkaerőpiaci szolgáltatásokra, képzési- és bértámogatásra fordítják majd 2021. végéig.