A TOP-5.1.2-15-NG1-2016-00001 „M2 VONZÁSTÉRSÉG” HELYI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM” című projekt keretében 2022. december 7-én Balassagyarmaton KKV rendezvényt szervezett a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség.
Leginkább a tercier szektor perspektívái voltak a fókuszban azon a rendezvényen, ahol a vállalkozóknak lehetőségük nyílt közös beszélgetésre, találkozásra, tapasztalatcserére. A résztvevők információt kaptak a projekt keretében igénybe vett vállalkozói támogatásokról. Két konkrét példán keresztül vált világossá, milyen előnyei voltak a támogatási formának, miként tudtak a balassagyarmati és rétsági térségben új vállalkozások elindulni és fejlődni.
A vállalkozások a támogatások igénybevétele után is megtartották munkavállalóikat, sőt létszámuk azóta nőtt is. Valamennyi cégtulajdonos véleménye az volt, hogy élhető térségben tevékenykednek, ahol bármi elérhető közelségben van, megfelelő tudású, motiváltságú dolgozókat lehet találni és további pozitívumként említik a nógrádi települések szép környezeti fekvését.
A foglalkoztatási programnak lesz folytatása, a projekt résztvevői már az újabb projekt részletein dolgoznak.