V. Nógrád Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás

Érsekvadkert adott otthont a XII. Nógrádi Megyenap kísérőrendezvényeként megrendezett V. Nógrád Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításnak. A megyenapon az úgynevezett „Nógrádikumokat” mutatták be, amihez kiválóan kapcsolódik a közfoglalkoztatásban megtermelt értékek bemutatása is.
Mivel Nógrád megyének kedvezőtlen a munkaerő-piaci helyzete, ezért minden járásban elindultak a startmunka mintaprogramok. A hét végi eseményen 22 önkormányzat mutatta be a megyei közfoglalkoztatási programokban megtermelt javait. A kiállítók zöldség- és gyümölcsféleségeket, az azokból előállított, tartósított termékeket (lekvárok, befőttek, szörpök), asztalosipari termékeket (pl. játékok, virágtartók), textilféléket (pl. konyharuha, asztalterítő, edényfogó kesztyű, főzőkötény, ülőpárna, függöny, tárolók, táskák, szatyrok, szőnyeg stb.), bőrárukat, betonelemeket mutattak be.

Az eseményt Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügy Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője nyitotta meg, ahol elmondta, örvendetes, hogy Nógrád megyében is komoly hagyománya van a közfoglalkoztatási kiállításnak. Beszédében összegezte a közfoglalkoztatás eddigi eredményeit, illetve vázolta az elkövetkező időszak célkitűzéseit, feladatait. Mint mondta, a közfoglalkoztatás bebizonyította kedvező hatását a foglalkoztatási helyzetre, közbiztonság javulására, a települések vagyonának gyarapodására, ugyanakkor kimutatható a szociálpolitikai jelentősége is. – Nem lehet figyelmen kívül hagyni a megváltozott makrogazdasági helyzetet, amiben a foglalkoztatáspolitika, a szociálpolitika és a közfoglalkoztatás szerepe is megváltozott. – Hozzátette, hogy a közfoglalkoztatás szerepének, funkciójának átgondolása után sem vált bizonytalanná létjogosultsága, a Kormány továbbra is támogatja a közfoglalkoztatási programok működését, erre a célra 2019-ben 180 milliárd forint forrást biztosít.

A kiállítást a környező iskolák, valamint hagyományőrző csoportok színes kulturális műsorai is gazdagították. Este R-GO koncert, valamint látványos tűzijáték tette még emlékezetesebbé a programot. Akiknek pedig még ez sem volt elég, azok hajnalig rophatták az utcabálon.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A weboldal süti-beállításai "sütikk engedélyezésére" vannak beállítva, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújtsák. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt anélkül, hogy megváltoztatná a sütik-beállításokat, kattintson az "Elfogadás" gombra.

Bezár