Világcég vidéken: sok munka lenne, de a szakember kevés

Tizenkét éve működik Mátranovákon a Bombardier Transportation vasúti forgóvázkereteket gyártó üzeme. A globális piacvezető cég magyar telephelyének aktuális helyzetéről és jövőbeli kihívásairól Dominiek Laveyne igazgatóval beszélgettünk.

A gyár teljes területe csaknem 110 ezer négyzetméter. A mindennapi munka során használt csarnokok területe összesen 25 ezer 500 négyzetmétert tesz ki – mutatta be az üzemet Dominiek Laveyne. Az igazgató a Bombardier aktuális helyzetét ismertetve kifejtette: jelenleg mintegy hatszázharminc munkavállaló dolgozik náluk. Ami a termékeket illeti, tizenegyféle vasúti járműhöz készítenek forgóvázkereteket, a szerelvények többi része a világ más tájain lévő gyáraikban készül el.

A cég felirata látható a metrókocsikon például Stockholmban, vagy a londoni új Erzsébet-vonalon is. Ezek a szerelvények a mátranováki telephely szakembereinek keze munkáját is dicsérik.

– Gyárunkban a kézi hegesztés a meghatározó munkafázis, de már a robothegesztést is bevezettük, mert nagyon sok a megrendelés, szakembert pedig nehéz találni. A gép azonban nem pótolja az embert, így mi jelenleg felvennénk akár nyolcvan főt is – hangsúlyozta a gyárigazgató, majd hozzátette:

– Létrehoztunk egy hegesztő oktatóközpontot, ami azt a célt szolgálja, hogy betanítsuk az ambiciózus és tehetséges, de még gyakorlásra szoruló jelentkezőket. Működik itt laboratórium, a roncsolásmentes anyagvizsgálatokat is magunk végezzük. Munkánk során első a biztonság, a második a termék minősége – emelte ki a nool.hu kérdésére.

A termelési kapacitásról megtudtuk, hogy tavaly 1529 darab keretet gyártottak, a megrendeléseiket tekintve pedig öt évre előre látnak. Ez biztonságot jelent a jövőre nézve. Kiemelte a gyárigazgató azt is, hogy 2006 óta 5,4 milliárd forintnyi beruházást vittek véghez a mátranováki Bombardierben, az új csarnokot például hatszázhatvanmillió forintos költésvetéssel építették meg.

A szakember három éve vezeti a mátranováki telephelyet, ezt megelőzően helyettes vezetői pozíciót töltött be itt. A belga származású gyárigazgató Magyarországra szinte a hazájaként tekint.

– Nagyon fontos, hogy az Európai Uniótól is számíthattunk támogatásra fejlesztéseink során – hangsúlyozta.

– Nem a munka, hanem a magyar feleségem miatt jöttem ide. Szeretem Magyarországot, sosem hagynám el! Úgy gondolom, ez jó a gyárnak is. Én nem egy-két évre tervezek itt, hanem a folytonosságot képviselem – mondta Dominiek Laveyne. Hozzátette, hogy a cég a társadalmi szerepvállalást is küldetésének tekinti.

Ezt érzékelik is a faluban élők: óvodájukban például a gyár támogatásával tudnak mindennap gyümölcsöt adni a gyermekeknek. Emellett sokan szórakozhatnak a nyaranta megrendezett Bombardier-napon is, amelyen a cég a dolgozóit látja vendégül, családostól.

Mátranovák Bányatelep nevű részén meghatározó épületegyüttest alkotnak a cég csarnokai. Nincs is a faluban olyan család, amelyik ne kötődne valamilyen módon az üzemhez. A kétezer lakosú település népességmegtartó erejében is fontos szerepet tölt be az üzem, sok fiatal családfő vállal itt munkát.