Parragh László: durva gazdasági zuhanás és hosszabb munkanélküli segély is jöhet Magyarországon

A gazdaság jelentős mértékű visszaesésére számít Parragh László, azon sem lepődne meg, ha kétszámjegyű lenne idén a GDP zuhanása – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Népszavának. A szakember szerint ha szükséges, akkor elképzelhető a jelenleg három hónapos álláskeresési járadék meghosszabbítása is.
Interjút adott a Népszavának Parragh László, akit sokan Orbán Viktor egyik nem hivatalos gazdasági tanácsadójának tartanak. Az MKIK elnöke kiemelte: a gazdaságvédelmi akcióterv készítésekor az első pillanattól kezdve azon az állásponton voltak a kamaránál, hogy valamennyi gazdasági ágazatnak szüksége van a segítségre, mert csak idő kérdése, hogy további szektorok is nehéz helyzetbe kerülnek a turizmus-vendéglátás, a kiskereskedelem és a fuvarozás mellett. Ugyanakkor azt elismerte, hogy a kormányzati segítségnek, támogatásnak lehetnek “potyautasai” is, vagyis olyanok, akiknek szerencsére nem okoz érezhető gazdasági veszteséget a mostani válság, mégis igényt tartanának például a munkahely-megőrzési támogatásra. Ilyen lehet például az élelmiszergazdaság. Arra számítanak ugyanis, hogy a mostani nehéz hónapokat követően sem esik vissza észrevehetően az élelmiszerek fogyasztása.

A gazdaság jelentős mértékű visszaesésére számítok, nem lepődnék meg, ha a GDP akár két számjegyű százalékos mértékben zuhanna az idén – mondta Parragh a várható visszaesés mértékéről.

További információk:

Portfolio.hu online gazdasági újság.